A metakommunikáció. Kulcs a másik megértéséhez

      Szót kell ejteni a nonverbális kommunikáció egy specifikus területéről, a metakommunikációról. Míg a nonverbális kommunikációbe beletartozik minden kommunikációsjel, amit kibocsátunk, addig a metakommunikáció sajátossága, hogy kifejezetten a kommuniklációs partnerre irányul. 

    A metakommunikáció problémájának megértéséhez más rendszer szerint újra fel kell vázolnunk a kommunikáció rendszerét. E szerint van egy szándékolt, direkt és van egy akaratlan, indirekt kommunikáció. A szándékolt kommunikáció több csatornán keresztül zajlik. Szóban, írásban, valamilyen jelrendszerben. Az indirekt kommunikáció szorosan kötődik ezekhez a direkt csatornákhoz. Minden szándékos kommunikációs akciónak van egy mögöttes, rejtett tartománya, amely a beszéd esetén: a fogalmazásból, az alkalmazott szavakból, ezek szinonimáiból, a szórendből, szünetekből, hangsúlyokból, hangerőből, hanglejtésből, és valamilyen érzelmi modulációból áll. Az indirekt kommunikáció számos jelből áll, és logikai elemzéssel határozható meg a tartalma. A felhasznált jelek a közlés tartalmát minősítik, árnyalják, módosítják. A metakommunikáció elsődlegesen a közlés befogadójának szól. Mint ahogy szerelmet is a szerelmünknek vallunk, a papnak gyónunk, az anyósra mosolygunk. Soha sem keverjük össze.

 „A metakommunikációban a közlő kifejezheti:

  1. a kommunikáció tartalmához való viszonyt (igaz, nem igaz fontos, nem fontos);
  2. a másik félhez való érzelmi viszonyt (szimpatikus-nem szimpatikus);
  3. a kommunikációs helyzethez való viszonyt (egyenrangú-hierarchikus nyilvános-intim);
  4. a kommunikáció jellegéhez való viszonyt (komoly vagy tréfás);
  5. a kommunikáció kódjaihoz való viszonyt (játszhat velük, kikacsinthat a szituációból stb.);
  6. a kommunikáció nyelvéhez való viszonyát;…
  7. a kommunikáció lehetséges csatornáihoz való viszonyát (például a száj elé tett hallgatásra intő ujj letiltja hangos beszélt nyelv csatornájának a használatát;…
  8. a kommunikáció környezetéhez való viszonyát (például jelezve, hogy „ne előttünk beszéljék meg a dolgot);[1]

            A metakommunikáció szélesebb keretet biztosít a verbális kommunikációhoz. A megszólalási szándékának látható jelei vannak, mint ahogy annak is, ha valakibe belefojtják a szót. Kultúránkban nem illik egymás szavába vágni, ugyanakkor jelezni szoktuk, ha van mondanivalónk. Ehhez nem mindig kell felemelni a kezünket, mert az információcsere folyamatában természetes módon kerül tovább a szó. Amikor az ember összerakja mondanivalóját, ehhez keresi a megfelelő szavakat, már kommunikál. A keresés ugyanis jelek kibocsátásával jár. A jó kommunikátorok legfontosabb jellemzője a kongruencia. Az összhang, amikor a beszélő szavaival, mozdulataival, minden rezdülésével egyértelműséget sugároz.

            A metakommunikáció sajátossága, hogy bár nincs egységes jelrendszere, kísérletet teszünk arra, hogy sokoldalúan éljünk vele, alkalmazzuk, hogy uraljuk a helyzetet. Létezik egy keskeny sáv, ahol sikerülhet is, de beszéd közben olyan sok dologra kell ügyelnünk, hogy ez szinte lehetetlen. Egy kellemes baráti csevej esetén játszhatunk a szavakkal, a hangsúlyokkal, szünetekkel, „beélesíthetjük” mimikai rendszerünket, és hatásosabbá tehetjük mondanivalónkat. Más esetben begyakorolhatjuk a szöveget, és szónoki, esetleg színészi technikákkal színesíthetjük előadásunkat. Amikor átváltunk „üzleti” kommunikációra, már nehezebb a dolgunk. Mivel előtérbe kerül a tartalom, az ahhoz szükséges figyelem, már nem tudunk mindenre figyelni. A gyakorlott kommunikátorok több variációban gyakorolják mondanivalójukat. Ezen keresztül meta üzeneteket is küldenek hallgatóik egy részének.



[1] Fodor, Göndör, Vörösné, Neményiné: A kommunikáció alapjai. BGF-Perfekt pp 508

 

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

A kép a Creative Commons Licenc alapján használható fel. Chill Mimi  © 2014 Minden jog fenntartva.