a kapcsolat lényege

     A evolúciós lélektan nézőpontjából az elmét, mint információ feldolgozási folyamatot, és gondolkodási programot vizsgáljuk, amit fizikálisan az agy idegrendszeri hálózata hajt végre. Az agy és az elme kapcsolata egy rendszer két elemének felel meg, amelyek egymással szoros együttműködésben dolgoznak. A rendszerelmélet szerint az idegrendszeri hálózat - mint testi-fizikai elem - maga az agy. Ezen zajlik az információ feldolgozás - a mentális problémamegoldás - amit a másik alrendszer valósít meg. Ismert, hogy agyunk működése során a környezetből milyen információkat gyűjt, ezeket hogyan alakítja át, és miként használja fel, vagy tárolja. Az így rendszerzett információkat hogy érvényesíti a döntéshozatalban, a test működésének, és magatartásunknak a szabályozásában. Ezek a folyamatok az agy különböző részeit érintik, és jól behatárolható területeken zajlanak.

      Az elme-test kapcsolat jelzőrendszerként is működik. Testünk jól látható módon jelzi a lelkünk betegségét. A kórkép lényege, hogy a lélek problémáinak testi megnyilvánulásai lesznek. Az emberekben nem tudatosul: ha kellemetlen érzelmi hatás (vagy hatások) éri őket, ez befolyással van egészségükre is. - Az ellenkezője inkább ismert. Egy jól sikerült kirándulás, egy pozitív érzelmi élmény, gyógyító erővel bír. - Ha a lélek szenved, az testi tüneteteket is produkál. A betegnél először állandó rossz hangulat, fejfájás, levertség, pesszimizmus figyelhető meg. Nem tud örülni semminek, elbizonytalanodik.

   Lelki terheinket eltérő módon kezeljük.  Nem egyformán fertőződünk tőlük. Vannak, melyek hajlamosabbá tesznek az ilyen betegségekre. Ilyen lehet a nem, a kor, az illető személyisége, foglalkozása és társadalmi helyzete. Napjainkban nagyon sok ember nyomja el problémáit. Nem sejti, hogy fizikai panaszai hátterében lelki zavarai állhatnak.  Az EGÉSZSÉG törékennyé válik, ha a lélek nincs rendben. A lelki zavarok olyan testi tüneteket okozhatnak, melyek okaiként az orvosok nem találnak szervi elváltozásokat. Az így kialakuló betegség mögött a lelki feszültség, stressz hatás, érzelmileg terhelő esemény állhat. A betegben ez nem tudatosul, és testi panaszokban jut kifejezésre. A konverziós zavart Freud „fedezte fel”, kezdetben hisztériának nevezve a betegséget. A NET-en hihetetlenül széles irodalma van a test és a lélek egyensúlyhiányból fakadó problémáinak. Tegyük hozzá: az egyensúly megteremtése lehetőségeinek is. 

    Az evolúció perspektívájából nézve tisztán látszik, hogy a test egy része fizikai igénybevételre, és a táplálék felvételére szolgál. A másik része - az agy - információk környezetből történő kinyerésére, a testi funkciók és a magatartás szabályozására szakosodott. Ahogy az agy fejlődött, és az evolúció alatt a jelenlegi komplex struktúrájára gyarapodott, az ősi populációk, mutánsok, megváltoztatták, és fejlesztették a benne tárolt programokat. Olyanokat, melyekkel sikeresebben hajtottak végre alkalmazkodási, és információ feldolgozási problémákat.

            Az evolúció során a környezet ismétlődő és hétköznapi feladatokat vetett fel. Ilyen volt az étkezés, a párválasztás, az utódnevelés, a szociális kapcsolatok fejlődése. Választani kellett az ételek, a társak, a barátok, és ellenségek között. Az együttélésben fontossá vált a metakommunikációs jelek, és a lelki állapotok kapcsolatának a tisztázása. Az arckifejezések és az érzelmek között a szabályok keresése egy önálló programkészletet hozott létre. Ennek részeként néhány hálózati elem szelektálta, rendszerezte az információkat, ezáltal ősünk egyre nagyobb biztonsággal oldott meg összetett folyamatokat. Az evolúció és a funkcionalitás nézőpontjából a számvetéseknek az agy lett az organikus szerve, és kialakult ennek idegrendszeri szövete is. Az evolúció lenyomatai kiválóan mutatják az agy térfoga növekedését. Azt az utat, ahogy egyre inkább alkalmassá vált összetett problémák megoldására.

    Az ember érzékszerveivel folyamatosan nyomon követi a környezetet, és változásait. „A helyzetek kiértékelésekor az egyén azt méri fel, céljai szempontjából potenciálisan ártalmas, vagy hasznos következményekre számít.”[9] A probléma megoldásnak két dimenziója alakult ki. Az egyik a mennyiségi, a másik az elvont dolgokra vonatkozó mérlegelés. Az egyik a racionálisan kezelhető, megszámolható, mérhető, mennyiségileg definiálható dolgokra vonatkozik, és matematikai, logikai rendszerekkel jól leírható. A mennyiségi dimenziók mellett vannak minőséget kifejező, elvont, összetett dolgok, mint a szerelem, az utálat, a féltékenység, és sok más, amiről nem lehet a számvetések nyelvén beszélni. Az esztétikai, erkölcsi megítélés sem tartozik a  könnyen minősíthető dolgok közé. A megméretésre váró jelenségek egy része nem írható le egyértelmű dimenziókkal, és leginkább érzelmi hatásokra épülő, és jelzős szerkezetű értelmezéssel magyarázhatók. Konkrét jellemzők alapján egy veszélyes ragadozó egyértelműen leírható kora, súlya, mérete alapján Az ezekből levont következtetések nagyon is eltérők lehetnek. Más a viszonyunk egy 25 kilós kifejlett farkashoz, és más egy két kilós kölyökhöz. A mérlegelésnek bármilyen módja érzelmi hatásokkal telített, és a mai szóhasználattal élve „farkasunk” lehet cuki, aranyos, de félelmetes is.

     A gondolkodás, a probléma megoldás, a döntés elsősorban információ feldolgozási rendszerként elemezhető - benne olyan érzelmi programokkal – melyek a természetes szelekció során kialakult funkciókkal jellemezhetők. A feladat: megértve az agy racionalizált működésének rendszerét, vizsgáljuk meg az érzelmi összetevők szerepét a döntéshozatalban. Leginkább a mérlegelés, és a súlyozás problémáját. Tudomásul kell venni, hogy a számszerűsíthető döntési tényezőknek érzelmi meghatározottsága is van. Az értelmi-érzelmi tényezők, az attitűdök együttesen fogják meghatározni adott dolog - problémamegoldásban betöltött szerepét. Ez viszont sok kérdést vet fel.

      Az érzelmi számvetés nem azt jelenti, hogy a evolúciós lélektan ezen fontos összeevőjét leegyszerűsítjük mérhető, vagy skálázható emberi tapasztalásra, ami érzéketlen, testetlen okoskodássá válhat. Kutatásokban alkalmazhatunk attitűd, vagy érzelmi skálákat, de a mérések csak abban a vizsgálati dimenziókban értelmezhetők. Az emberi problémamegoldás ettől sokkal összetettebb. Megoldhatatlan, hogy valamit úgy osztályozunk, mint „hideg vagy meleg észlelés” Ezek nem természettudományos szabályok, mint ahogy nem számszerűsíthető a szülői féltés, a kedves simogatása, és egy lelki masszázs sem. Ezek „mértékesítése” attól függ, hogy a milyenek a személyes tapasztalataink. Akit nem nyalt képen egy tehén, nem tudja milyen érdes a nyelve. Gyakorlati problémák megoldásához szükségessé vált specifikus értelmezési tartományok és az érzelmi hatások elkülönítésére.

            Életünk során sokszor rutinszerűen, és automatizmusok alapján oldunk meg problémákat. Baj akkor történik, ha eltérő dolgokat hasonló módszerrel próbálunk kezelni. Rá fogunk jönni, hogy a standard mechanizmusok ritkán alkalmasak arra, hogy rutinszerűen oldjuk meg. A körülményekből, célokból, feltételekből adódó legkisebb eltérés is eredménytelenséghez vezet. Az észlelés segíthet abban, hogy a bemeneti információk között észrevegyük a legkisebb különbséget is. A megfelelő eredmény eléréséhez egyedi és funkcionális megközelítésre van szükség. A változásokhoz kell illeszteni a probléma megoldás algoritmusát.

    A funkcionális elvek elemzésével több tudós is foglakozott. Az állítják, hogy a gondolkodási struktúra egy összetett modul rendszerre épül, amit nagyszámú információs kapcsolat köt össze, és ezek funkcionálisan különböző alkalmazkodási programok megoldására specializálódtak. Ezek az alkalmazások a tudásunkra, képességeinkre, kompetenciáinkra, (mint elemi modulok rendszereire) és a probléma megoldásra jellemző „értelmezési tartományra” épülnek. Ugyanis bármilyen problémát oldunk meg, annak van egy mozgástere. A lehetséges megoldások ezen belül találhatók. Szabályzó struktúrák, és értékmérő alkalmazások segítenek megoldani az értelmezési tartományokon belüli problémákat. Ezek megfelelő kimeneteket eredményeznek, ugyanakkor nem adnak válaszokat az észlelési folyamatok mindegyikére. Az értelmezési tartomány ezek szerint olyan zárt rendszer, melynek keretein belül a problémák az egyének által még megfelelően kezelhetők. Az elmúlt években meglehetősen széles irodalma alakult ki a zárt és a nyitott gondolkodásnak. A megoldásnál figyelembe kell venni a lehetséges mozgásterünket és saját korlátainkat is. Állandó visszacsatolással, következtetési folyamatokkal, szabályzókkal, motivációs prioritásokkal, cél definíciókkal, és feltételezésekkel.

      Minden alkalmazkodási probléma milliószor ismétlődött az emberré válás folyamatában, és beépült a tapasztalati - a statisztikailag igazolható és az oksági struktúrába. Elemei alkalmassá váltak speciális problémák megoldására is. Az ember, amikor ismeretlen étellel találkozik, jól megnézi, ha lehet, kulturáltan illatmintát vesz belőle, majd egy felismerhető részét megkóstolja, aztán elfogyasztja, - vagy nem. Az így megszerzett tapasztalat a következőkben beépül táplálkozási szokásainkba. Az alkalmazkodó magatartás kialakulását a környezetről érkező információk rendszeres és következetes feldolgozása biztosította. A jelek alapján következtethetünk arra, hogy az fontos-e számunkra. A természetes szelekció képes különleges statisztikai kapcsolatok felismerésére, melyek azonban nem detektálhatók. Pozitív, vagy negatív tapasztalataink mélyen beleégnek a tudatunkba. Véletlenszerűen születhettek alternatív megoldások, és ezek közül fennmaradtak azok, melyek leginkább sikeresek, és hatékonyak voltak, vagy legjobban testesítették meg a kívánatos válaszokat az ősi világ kihívásaira. Ez ma is így van. A problémák megoldásában nincs tiszta lap. Minden felfedezés az evolúció, az egyének szempontjából a szocializáció folyamatában megszerzett kompetenciák terméke. Előfordult, hogy ennek során valakinek sikerült újszerűen megközelíteni egy problémát, amelyhez tudása, megfigyelő képessége, és tapasztalatai vezették el. Mások már könnyebb helyzetben vannak, mert támaszkodhatnak egy állandóan gazdagodó tudástárra. A közösségek ezeket a tapasztalatokat megosztották tagjaik között, és az egyéni „felfedezés” így közösségi értékké vált.

            Az érzelmi programok funkcionális elemei úgy kifejlődtek ki hogy a szituációhoz illeszthessék az összetett struktúrákat. Az érzelem készletek programja feltételezi, hogy az ember önállóan, máskor társaival, de mindenkor valamilyen környezetben old meg problémákat. Mindegyik érzelmi program saját rendszerbe rendeződik, hozzá kapcsolódva egy különleges szituációhoz. Az ismétlődő szituációk során, a rendszerek hálózata az események, az akciók, és a választási lehetőségek folyamatában - kialakította azt a kompetenciát, amely szelektíven járult hozzá az agyi struktúrák kialakulásához. „Az érzelmi reprezentációk feltérképezik a jelenlegi vagy jövőbeli, és a múltbeli, azaz az alapszintű testállapotok viszonyát, különös tekintettel arra, hogy a testállapotok változásai hogy viszonyulnak a szervezet túléléséhez, és jólétéhez”[10] Érdemes figyelni ara, hogy az elme-test kapcsolatban kölcsönös meghatározottságban zajlottak az evolúciós folyamatok. „Az utóbbi időben a tudomány érzelmekkel kapcsolatos nézőpontja radikálisan megváltozott, amennyiben az érzelmeket ma már inkább a környezeti követelményekre adott nagyon is szervezett és szisztematikus válaszoknak tekintik, amelyek az alkalmazkodás elősegítésére fejlődtek ki.”[11]