a hazugság nyomában

    Összefoglaló: a hazugságnak Magyarországon nincs korrekt irodalma, magyar nyelvű hivatkozási bázisa. Az emberek elítélően beszélnek a hazugságról, annak ellenére, hogy nap, mint nap gyakorolják, csak a lelki és erkölcsi terheit nem vállalják fel. A keresztény erkölcs, a tízparancsolat tiltja a hazugságot. Ennek ellenére nem lehet nélküle élni. A fehér hazugságok jó szándékúak, Én erősítő mechanizmusokat tartalmaznak. A szomszédasszonyt is boldoggá tesszük, ha megdicsérjük az új toalettjét, és fiatalságát. Ha kimondanánk azt, amire igazán gondolunk, soha többet nem szólna hozzánk. A fekete hazugságokat a károkozás, a személyes haszonszerzés, és az ártó szándék vezérli, és mélyen elítélendő. A hazugságok detektálása azokra az érzelmi programokra épülnek, melyek gondolkodásunkat, problémamegoldásunkat kísérik. A szándékok megjelenésének testi, fizikai jelei vannak, amit nonverbális kommunikációként észlelünk. A beszéddel összevetve azonnal észlehető az összhang léte, vagy hiánya. A tanulmány ezen a folyamaton vezeti végig a hazugság értelmezését

 

    A hazugságnak világszerte könyvtárnyi irodalma van – egymás mellett léteznek a pszichológiai, a filozófiai, az erkölcsi, a kommunikációs, a szociálpszichológiai stb. művek. Magyarországon más a helyzet. Nálunk csak elítélően lehet beszélni róla, a bulvárosodás és a kriminalizálódás a jellemző A „királyi út” keresése a hazugság leleplezésében. Tudományos igénnyel kevesen foglakoznak vele. Az emberek nagy része bármilyen formáját elutasítja, s ebben kulturális, erkölcsi, politikai tényezők egyaránt megjelennek. Ugyanakkor a kizárólag az igazságra épített társas lét elképzelhetetlen. Megfontolandó, amit R. C. Solomon, az Austini Texas Egyetem filozófiaprofesszora állít: „Az igazság sokszor fájdalmasabb a hazugságnál, és mélyebb sebet üt az emberen – ez sokszor hazugságra ösztönöz minket, ami megvéd a fájdalomtól.” Ezen túl persze számos okból, és gyakorta jó szándékkal kényszerülünk hazugságra. E nélkül nincs sem nevelés, sem szerelem, sem munkahely, sem együttműködés, sem ösztönzés, sem motiváció.  Az emberi lét elképzelhetetlen hazugságok nélkül…

 

Gondolatok a hazugságról

Mi is a hazugság? Olyan társadalmi jelenség, amely életünk egészét átfogja. Egy hamis állítás, amit félrevezetési, csalási szándékkal fogalmazunk meg. A róla szóló elméletek egy sor gondolatot fűznek a fogalomhoz:

  • Kérdéses, hogy valóban hamis-e, amit annak gondolunk? Észlelésünket, értékelésünket, attribúcióinkat, értékeink, hitünk, szükségleteink befolyásolják. Jogunk van – miként másoknak is – a személyiségünknek megfelelően látni a világot. Észleléseink között ezért óriási eltérések lehetnek.
  • Kérdéses, hogy félrevezetési szándékkal állítunk-e hamis dolgokat? Butaságot bárki mondhat anélkül, hogy ennek tudatában lenne, vagy csalási szándék vezérelné. Hogy mit tekintünk hazugságnak, csalásnak, igaznak vagy hamisnak, azt mi magunk döntjük el.
  • Előfordul, hogy jó szándékkal, az igazmondás szándékával sikerül félrevezető dolgot állítanunk. A valóság igen összetett, és igaz állításokkal is félre lehet vezetni másokat – attól függően, hogy miként csoportosítjuk a tényeket.

 

    Az igazság és a hazugság az alapján ítélhető meg, hogy milyen a mögötte megbújó szándék, ami lehet jó és rossz is. Mindenki hazudik. Ha tökéletes társadalomban élnénk, és hibátlan emberek lennénk, talán nem kellene. Ám világunkat egyéni szükségletek célok és csoportérdekek, határozzák meg Mindenki a maga módján igyekszik érvényesülni – sokszor átláthatatlan, különleges szabályok alapján. Nem múlik el úgy nap, hogy ne vehetnénk észre - nem csak az erkölcsi szabályozás működik rosszul, a jogi sem tölti be a szerepét. A jogiban is csoportérdekek fogalmazódnak meg a társadalmi helyett. Pártok igyekeznek nemzetinek látszani, és saját érdekeiket nemzetinek bemutatni. Ez is egy nagy hazugság.  Érdekosztott világban élünk, s a „játékostársakhoz” alkalmazkodni kell. A feladat egyszerű: ha nem akarunk állandóan veszíteni, el kell fogadnunk a szabályokat.

    Gyakori, hogy nem is akarjuk tudni az igazságot, mert rontja az ÉN képünket, az önértékelésünket, a teljesítménytudatunkat, a világról alkotott nézeteinket, környezetünkhöz fűződő kapcsolatainkat. Bár tudjuk, mikor „hazudnak nekünk”, nem tesszük szóvá, nem kérjük ki magunknak, nem emeljük fel a hangunkat. Sőt! Ha azt tapasztaljuk, hogy valaki hazudik, erősen meggondoljuk, hogy egyáltalán reagálunk-e rá. Előfordulhat, hogy valamit félreértettünk, és ha szóvá tesszük, viselnünk kell a következményeit. Ráadásul vannak élethelyzetek, amikor „le kell nyelnünk a békát”. Főnökünkre nem olvashatjuk rá következetlenségét, mert hamar az utcára kerülünk. Ha meg szeretnénk őrizni egy kapcsolatot, jól tesszük, ha csendben maradunk. Ha szólunk, lehet, hogy elrontunk valamit. Sokan indulatos hőzöngéssel reagálnak, ha szavaikat számon kérjük rajtuk. Így a hazugságokat is lenyeljük, mert sokszor csak megérzéseink vannak az igazságról, nincs bizonyítékunk az ellenkezőjéről. Az élet azt mutatja, hogy jól elvagyunk vele, és nem biztos, hogy igazságokkal körülvéve is jól éreznénk magunkat. Megutálnánk azt, aki rendszeresen próbára tenné a szavainkat. Úgy tűnik, hogy a hazugság inkább kedvezően hat az emberi kapcsolatokra, mint az igazság.

Ha valakit rajtakapunk egy kis hazugságon, taktikai okokból jó, ha egy ideig csendben maradunk. Ha megakasztjuk a hazugság kifejtését, elesünk attól a lehetőségtől, hogy teljes egészében mögéje lássunk, s feltárjuk a „valóság” egy másik dimenzióját. Ezzel kárt okozhatunk magunknak.

A hazugság – az igazsághoz hasonlóan – meglehetősen viszonylagos összetevőkből áll. Hangsúlyozni kell, hogy minden érintettjének saját értékei, hite, szükségletei, magatartásmintái, észlelési tapasztalatai vannak. Természetes hát, hogy mindegyikük eltérően lát és értékel dolgokat. A tényeket ebben a viszonylagos környezetben minősítjük. Igaznak, vagy hamisnak. A hazugság egy szociális folyamat része. Bár formálisan egy akció, előzményekre épít és következményei lesznek. Elfogadjuk a hamisságot is, ha összhangban van látásmódunkkal, tapasztalatainkkal, és elutasítjuk, ha nem – még akkor is, ha az igaz. A hazugságok skáláját színesíti a „meg nem értett igazság” problémája. Nagyon nehéz úgy elfogadni az igazságot, hogy az ellentmond minden korábbi ismeretünknek, tapasztalatunknak. Ezzel a beállítódással az igazságot is hazugságként fogjuk észlelni. Ez igaz a másik oldalra is. Minden hazugságot elfogadunk, ha az összhangban van korábbi tapasztalatainkkal

A hazugság célja

    A hazugságnak célja van: mindenekelőtt saját érdekeink védelme és érvényesítése. Ebben megjelenhet az elhallgatás, a rejtés, és a félrevezetés.

    Az elhallgatás gyakran előfordul – vannak dolgok, melyeket mások számára érdektelennek tartunk. De azt is gondolhatjuk, hogy felhasználható ellenünk vagy a hozzánk közel állókkal szemben, és utat nyithat korábbi hazugságaink feltárásához. Megtanultuk, hogy „hallgatni arany”. A közfelfogás szerint ez erkölcsileg is elfogadható. Ha rajtakapnak minket, máris kész a sztereotip felelet: elfeledtem – nem tartottam fontosnak – azt hittem, nem érdekel. És mivel nincs rögtönzési kényszer, kellő racionalizálás után el is mondható.

    Ha súlyosabb dologról van szó, el kell rejteni a tényeket azzal a céllal, hogy visszatarthassunk információkat. Ezt is nap, mint nap gyakoroljuk. Ez az elhallgatásnál bonyolultabb feladat. Összefüggő fedőtörténetet kell kreálni, melynek előzménye van, kiállja a pillanat próbáját, és beilleszthető a jövőbe. A rejtés sajátossága, hogy nagymértékben igaz állítások közé kell beilleszteni valamit. Ez növeli az elfogadás esélyét, és eltereli a figyelmet arról, amit titkolni szeretnénk. A fedőtörténet nem lehet túl bonyolult, mert ha később más összefüggésben előkerül, lehet, hogy kiderül a titok.

    A félrevezetés alól nincs erkölcsi felmentés. Azért tesszük, hogy nyilvánvaló előnyt szerezzünk magunknak, hogy félrevezessünk, becsapjunk másokat. Tudatosan mások kárára végezzük. Akkor is, ha ez közvetett módon jelenik meg.

Korán kezdjük

A     hazugság nevelés útján, természetes módon épül be magatartásmintáinkba. Szülői felszólításra kezdjük: Mosolyogj a nénire! Köszönd meg az ajándékot! Dicsérd meg a mami süteményét! Válaszolj szépen a bácsinak! Mondd, hogy örülsz! Ezek a kis dolgok bevezető gyakorlatok a hazugság módszertanába. Később mást is hallunk: „Meg ne mondd anyádnak!” Hallhatunk olyat is, hogy „Majd azt mondjuk, hogy…” A gyerek megtanulja, hogy a hazugságot személyre kell szabni; hogyan kell előadni lazán; milyen előnyei vannak, és milyen hátrányai lehetnek. Rájön, hogy azt kell mondani, amit a másik hallani szeretne – és úgy, ahogy azt a másik elvárja. Mindez már az óvodában is tetten érhető. „Miért bántottad? – Mert leköpött!” Közben javul a technika, gazdagodik a tartalom. Mire kamaszok leszünk, a hazugság mestereivé válhatunk. A szüleinket is rajtakapjuk néhány hazugságon, és ha zavaros körülmények között élünk, elsajátítjuk azt az eszköztárat, amit csak finomítanunk kell, mert lesz mit elhallgatnunk, kimagyaráznunk, letagadnunk, megmásítanunk: egyszóval hazudnunk. Megtanuljuk, hogy a felnőttek sem mondanak mindig igazat. Rájövünk, hogy félrevezettek minket. Orrunk puhaságából nem jöhetnek rá hazugságainkra, és lassan belejövünk abba is, hogy kell kezelni a lebukástól való félelmet, mert a hazugságnak tétje van. Minél nagyobb, annál jobban érezhetjük. Azt is észrevesszük, hogy az igazságra nem is kíváncsiak az emberek. Különösen, ha dicséretekbe öltöztetjük. Mert azt az emberek szeretik hallani, mi is megtanuljuk ápolni a hiúságukat. Megéri. Egy idő után a szüleink, minden állításuk ellenére nem veszik észre, hogy megtanultunk valamit. Hazudni, csalni, félrevezetni őket, és másokat. Felnőtté váltunk. Biztosak leszünk benne – saját magunk és mások kárán is –, hogy a felnőttség és a szociális viszonyok alapeleme, a konformitás fenntartásának fontos eszköze, céljaink elérésének fontos – ha nem a legfontosabb – összetevője a hazugság. Kialakulnak életünk nagy színterei, és szerepeinkből adódóan is születnek feloldandó konfliktusaink. Lehetünk barát, férj, munkatárs, szomszéd, szerető, szurkoló – és ezek nem mindig harmonizálnak egymással. Hazugsággal teremtjük meg az egyensúlyt közöttük.

A hazugság ára, tétje

    Mások kárára fölöslegesen nem szoktunk hazudni. Lebukásnak ára van, amit meg kell fizetnünk. A hazugságba fektetett energiának meg kell térülnie. Annyit ritkán nyerünk, amennyit erkölcsileg veszíthetünk. A nyereség és a lehetséges veszteség ritkán van összhangban. Ugyanakkor, ha környezetünkben elfogadott a csalás, a hazugság, a korrupció, akkor kisebb az erkölcsi veszteség. Sőt, akár meg is dicsérhetnek érte. A hazugságnak nyertesei, és vesztesei vannak. Van, aki gátlás nélkül képes rá, és bátran letagadja, mást a legkisebb félreértés miatt is elítélnek. A közvélemény könnyen manipulálható. Ha a kelleténél többször olvassák ránk hazugságainkat, elveszítjük az arcunkat, becsületünket, és már az igazságot is kétkedéssel fogadják tőlünk. Ennek így nincs értelme, ezért mindenki nagyon jól megfontolja, hogy mikor és kinek hazudik.

A tudatlanság hálójában

    Előre kell bocsátani, hogy a hazugságnak nincs közvetlen jele – ezzel szemben nonverbális jelekből könnyedén feltárható. A hazugság leleplezéséhez nincs szükség bonyolult technikai eszközökre – problémamegoldásunkban genetikailag kódoltan jelen van a „szándék” felismerésének lehetősége. Mivel Magyarországon bűnös az, aki módszeresen foglakozik a hazugság filozófiájával, ezért a bulvár uralja a terepet. Ha a magyar újságokban a hazugság leleplezéséről olvasunk, a „királyi úthoz” hasonló „igazságokkal” találkozunk. Mások a mikroexpressziókban kifejeződő érzelmekben látják a hazugságok leleplezésének lehetőségét. Köszönhetően egy filmsorozatnak. A film főszereplője, filmfelvételek utólagos visszajátszása után mondja ki a végső szót: a delikvens nem mond igazat!

    A mikroexpressziókról azt írják, olyan rövidek, hogy nem vehetők észre. Tévedés! Észlelhetők. Erre építve állította össze Paul Ekman a maga tréningjét az érzelmek felismerésére.

    Kialakult a pszichológia egy új ága, - az evolúciós lélektan, - amely az emberi döntéshozatal problémáival foglakozik.  Ebben központi szerepet játszanak az érzelmek, melyek szabályzó szerepet töltenek be az észlelésre hozott válasz kialakításában. L. Cosmides, és J. Tooby Handbook of Emotions című művükben azt is fejtegetik, hogy az emberekben genetikailag kódolva van a hamis, a fals információk feltárásának kompetenciája. Ennek hiányában nem lennénk képesek az életünkre veszélyt jelentő emberi és környezeti hatások feldolgozására, az alkalmazkodásunkat veszélyeztető információk leválogatására – ha azokat valamilyen „fedőréteg” takarja. Ez a képességünk kiterjed arra is, hogy felismerjük a másik fél szándékait. Ez a lehetőség arra épül, hogy az érzelmek minden tevékenységünkben jelen vannak, és megjelenésük felismerésével képesek vagyunk a kommunikációs források jeleinek összhangjában felismerni a diszharmóniát. A kontrollálható és a spontán elemek összevetése alkalmassá tesz minket a „gondolatolvasásra”. A maguk életterében az állatok is képesek a másik szándékainak felismerésére, és az evolúció során ez a képesség fejlődött tovább – annak ellenére, hogy nem tudunk róla. Ez utóbbi minősítést tudjuk be tájékozatlanságunknak.

A hazugság pszichológiája

    Messziről jött ember azt mond, amit akar. Való igaz. A hazugság és/vagy az igazság eldöntéséhez információkra van szükség. Minél jobban ismerünk valakit, annál könnyebben fejthetjük fel mondandójának igazságtartalmát. Az evolúció során kialakult bennünk az észlelés és értékelés programja, ami a veszélyek felismerésére irányul. A hazugság számos hátrányt tartogathat számunkra, ezért a korábban megszerzett ismereteink függvényében vizsgáljuk az észlelések valódiságát – így azonosítjuk be az igaz és a hamis dolgokat is. Mindent beépítünk egy történet-logikai kapcsolati hálóba, amiben fennakadhatnak a hamis információk. Ezekhez különböző módon viszonyulunk. Bár tudjuk, hogy erősen szépített, ha (túl-) dicsérnek minket, mégis elfogadjuk, mert jól esik a lelkünknek, és nincs benne semmi ártalmas. Sőt, növeli önbecsülésünket és a „kötelező túlzások” erősítik társainkhoz fűződő kapcsolatainkat. Mi magunk is élünk ilyen alájátszással és udvarlás közben kötelezően elengedjük magunkat. Sőt még túl is játsszuk a szituációt, mert többnyire ezt várják el tőlünk. Susan T. Fiske a pozitív visszajelzést az alapvető társas motívumok összetevői közé sorolta, ugyanis az embereknek szükségük van bizalomra és én-megerősítő akciókra is. Gondoljunk csak arra, hogy mi történik ellenkező esetben. Amikor folyamatosan rontják az önmagunkról kialakult képet, ami egy határon túl menekülési, elszakadási szándékot és egyéb veszélyt hordoz magában. A túldicsérés azonban épp annyira veszélyes lehet, mint amikor hazugságokkal traktálnak minket. A hazugságnak ugyanis célja van, ami erkölcsileg is megítélhető.

    Az ember társas lény, s elemi érdeke, hogy jó kapcsolatokat tartson fel családjával, munkatársaival, barátaival. Ezek a kapcsolatok egy széles skálán elemezhetők a tiszta, együttműködő, és a csalárd, a kijátszó dimenziók között. Mindennapos „csúsztatásaink” természetesek, és bár van bennük hamisság, nem érik el a kijátszás, a jogtalan előnyszerzés, a csalás szintjét. Ha mértéktartóan dicsérjük főnökünk előrelátását, feleségünk szépségét, odaadását, ez akár igaz is lehet. Gond akkor van, ha ez „kimegy” abból az értelmezési tartományból, amelyen belül a valótlanság udvariasságnak, figyelmességnek tudható be. Egy határon túl ugyanis felmerül a gerincesség problémája.

    Van jó, és van rossz hazugság. A fehér hazugság a kapcsolatokat erősít, bátorít, támogat, hitet ad. A fekete hazugság ártó szándékkal születik.

 

A hazugság jelei

    A hazugság felismerésében központi szerepet töltenek be az érzelmek, amelyek modulálják beszédünket, arckifejezésünket, testtartásunkat, metakommunikációnkat, amelyek jelen vannak minden rezdülésünkben.  Az emberek nagy része képes uralni kommunikációs jeleit, ám van, ami kimarad ebből, és hiányzik a meggyőző összhang. Ennek az elemzésére épül a hazugságok leleplezésének a lehetősége.

    A hazugság legbiztosabb nyoma: az érzelmek keltette testi változások feltárása. Sok ember hazudik a koráról, barátairól, sikereiről, hogy jobbnak, szebbnek mutassa magát. Ez a nagyzolás, a megnagyobbított Én kép kategóriája. Ennek nincs tétje. Maximum bosszankodunk egy kicsit, ha valaki nem száll le a magas lóról. Kárt nem okoznak, önmagukat szépítik. Akkor is, ha mindenki tudja, hogy „smink” nélkül milyenek. Ezeket a mindennapokat színesítő kis hazugságokat elhallgatjuk, nem reagálunk rá. Minden ember hajlamos rá, sőt kötelessége időnként nagyobbnak látszani. Ha mindenki ezt játssza, nem lehet kimaradni belőle. Aki ezt teszi, el is hiszi.

    A tudatosan, valamiért, valakiért, vagy valami ellen hazudó, tudatában van tettének, és ez néhány nagyon jól felismerhető érzelmet kelt benne.

-     Félhet a lebukástól, a leleplezéstől

-     Érezhet bűntudatot hazugsága és a kártevés miatt

-     Örülhet a teljesítményének, ha a hazugsága sikeres

     A félelem természetes érzés hazugság közben, mert tudjuk, hogy lebukásunk esetén tettünknek kellemetlen következményei is lehetnek. Vannak könnyű, és nehéz hazugságok. Amikor az emberek felvállalják, pontosan tudják, mit nyerhetnek, és ezért mit kockáztatnak. Minél összetettebb a dolog, annál nehezebb felépíteni. A hazugságnak tétje van. Tudjuk, mire vállalkozunk. Ez természetes módon generálja a félelmet. Ennek van egy előnye. Az embereknek jobban figyelnek mondanivalójukra. A gyakorlott hazudozó profi ebben.

     A hazugság keltette félelmet gyermekkorunk óta tanuljuk. Azt sulykolják belénk, hogy a felnőttek mindent látnak, hallanak, és tudnak. Nem hazudhatunk. Mégis sikerül, és ez felbátorítja kis hazudozót. Elvezet oda, hogy egyre jobban beletanulunk a hazugságokba. Megtanulunk gazdálkodni a hazugsággal. Bevalljuk kisebb bűneinket, hogy azzal fedezzük a nagyobbakat. A bevállalós gyerek gyakorlott hazudozóvá fejleszti képességeit, míg lesz, aki azonnal lebukik, és a kapott büntetés elveszi a kedvét a füllentéstől is. Kis hazugságok esetén is mutatja félelmét, míg gyakorlott társa legfeljebb akkor, amikor megszorongatják. Az alacsony hazugságpotenciállal rendelkezőket egész életükben elkíséri a lebukástól való félelem. Közülük sokan arra sem képesek, hogy kimondják azt hangosan, hogy „Főnök! Csodálatos vagy” helyette inkább ingatják a fejüket és nem szólnak semmit. Itt a félelem nem a főnök miatt születik. A munkatársak ítéletétől félnek. 

Az igazmondás igénye a hazugság felvállalásának esélyével épül be személyiségünkbe. Ha tudjuk valakiről, hogy hajlamos a valóság elferdítésére, kételkedni fogunk benne. Általában felnézünk a fölöttünk állókra. Az emberek inkább elhiszik, hogy a magas presztízsűek igazat mondanak. Pedig lehet, hogy hazugságok sorozatával jutottak fel a csúcsra. A vezetői munkában nagy szükség van olyan képességre, amely az igazság, a féligazság, a csúsztatás, és hazugság skálán történő lavírozást jelenti. Van, aki bevallja, hogy hazudott éjjel nappal. Más azt mondja, hogy sohasem tett ilyet. Egyik sem igaz. A harmadik azt mondja, hogy minden, amit mondott „elszólás” volt.

    A hazugság mindig kapcsolatban van az elérhető haszonnal. Nem tennénk, ha nem így lenne. Ahogy nő az érdekeltség és a nyereség, úgy nő az esély a hazugságra. Sokak számára úgy is felmerülhet a kérdés, hogy mivel nyerjek. Munkával, vagy hazugsággal. Ha az utóbbit választjuk, a félelem állandó kísérője lesz magatartásunknak.

    Bűntudatot a hazugságra történő felkészülés közben is érzünk. Ha hosszasan készülünk rá, akkor igyekszünk optimalizálni a másik vesztségét, hacsak nem a károkozás a célunk. Ez meghatározza hazugsághoz fűződő viszonyunkat is. Ha hajlamosak vagyunk rá, akkor nagy dolgokra nem vállalkozunk, és maradunk a füllentés, a rejtve hallgatás szintjén. A bűntudat jól felismerhető, és kiegészíti a félelem érzését. De ne higgyük, hogy állandó kísérője az életünknek. Ha úgy gondoljuk, hogy belekényszerítettek minket a hazugságba, akkor azt jogosnak véljük, és önvédelemként értékeljük. De hazudhatunk a család, a munkahelyi kollektíva, a barátok érdekében is. Ezekért dicséretet is kaphatunk.

    Amikor az ember a hazugság mellett dönt, nem gondolja, hogy ez erős belső feszültséggel jár. Hazugságokkal sok embert magunk mellé állíthatunk, másokkal szembe kerülhetünk, és egymással össze is ugraszthatunk, folyamatokat a magunk kedve szerint szabályozhatunk, és mindezeknek lesznek nyertesei, és vesztesei. Kicsiny erkölcsi érzékkel rendelkező embereknek is lesz lelkiismeret furdalása, ami bűntudatot okoz, ami szoros kapcsolatban van a szégyenérzettel. De míg a bűntudat belülről hat, és kívülálló előtt le is tagadható, addig szégyenérzetünk mások előtt. Minél nagyobb, annál inkább igyekszünk titkolni hazugságainkat. Bármit is teszünk, a legnagyobb feladat a megszégyenülés, és a szégyenérzet elkerülése.

A bűntudat szoros kapcsolatban van az okozott kárral. Ez arra kényszeríti az embereket, hogy bevallják bűneiket. Különösen, ha utólag szembesülnek tettük súlyával. Bűntudattal nehéz együtt élni. A tettes sokszor visszamegy a bűntett színhelyére. Ezt értsük úgy, hogy rossz hazudozó újra „éleszti” a témát.

      A sikeres hazugság utáni öröm épp olyan természetes, mint a félelem, vagy a bűntudat. A hazugság lehet kihívás is, és ha sikeres, épp úgy elégedettek lehetünk vele, mint más teljesítményünkkel. Erkölcsi alapállásunk megjelenik bűntudatunkban, a hazugság öröme pedig a teljesítményünkben. Tegyük hozzá, hogy az idő nem csak jó tanítómester, de kiváló szemfödél is. Egy idő múltán már csak a teljesítményre emlékezünk, és a hozadékra leszünk büszkék. De ne higgyük, hogy mindez titokban marad. A család, barátok, a munkatársak is tudhatnak a hazugságunkról, és ha részesedhetnek a hasznából, akkor ők is elismerik teljesítményünket.

Az áruló mikroexpressziók

      Az érzelmi programok működése következetesen jelzi a bennünk zajló változásokat. Ezek reflexiók a gondolkodási folyamat pillanatnyi állapotáról, melyek vagy összhangban vannak a szituációval, vagy nem.

    A mikroexpressziók valamennyi alapérzelmünket kifejezhetik. Ezek gondolati szabályozás nélküli reakciók, azonnali érzelmi válaszok a külső stimulusokra. Mivel az érzelmeknek oka van, illetve az érzelmek okokra vezethetők vissza, azonnal észrevehető, hogy az adott érzelem illeszkedik a szituációhoz, vagy nem. A hazudság feltárásakor az illesztetlenségnek okaira kell figyelnünk..

    Gyakran jelennek meg a megszakított érzelmek, melyek egy alapérzelem töredékei, Ezek eljutnak a tudatosulás szintjére, amit észreveszünk magunkon, és valamilyen okból nem akarjuk mutatni. Jó, ha tudjuk, hogy az illetőnek van rejtegetni valója.

    Előfordul, hogy az érzelmek egy része a legkönnyebben mozdítható izmokon megjelennek, de nincs kísérő jel. Az érzelem jelek egy része nem jelenik meg. Így több érzelem is összekeverhető, ennek a detektálásával óvatosan kell bánni.

    A fals érzelmek specifikusak, és szándékosa állítják elő az érintettek, hogy megtévesszék a másik felet. Ugyanakkor mindegyiknél előfordulhatnak kis torzulások, mert vannak arcizmaink, melyeket akaratlagosan nehezen, vagy nem tudunk mozgatni. Ezek „elindításához” szükség van az átélt, igaz érzelemre. Az észlelhető hiányok:

      - Mosoly esetén hiányzik a szem sarkában lévő izom mozgása.

      - Félelem és szomorúság esetén hiányos a homlokráncolás

      - Negatív érzelmekhez nem kapcsolódik az izzadás, a légzési ütem változása

      - Lelkesedés esetén nincsenek a helyükön az illusztrációk

      - Bármilyen érzelem esetén asszimetriák jelennek meg az arcon.

 

    Az érzelemkifejezéseket lehet nézni önmagukban, és más kommunikációs forrásokhoz viszonyítva. Vannak nyilvánvaló, és feltűnő zavarok. Lelkesen bólogatunk egy jó ötletre, miközben azt mondjuk, hogy nem. Számos ilyen hazugságjelet bocsátunk ki. Önálló életet él a tudatos, és a spontán énünk. Van, amikor szeretnénk azt mutatni, hogy magával ragadott minket egy jó ötlet. Korábban már gondolkoztunk a dolgon, és akkor úgy láttuk, hogy nem igazán nekünk való. De nincs más választásunk, mint hogy rácsatlakozzunk. Szeretnénk spontán elragadtatást mutatni, fel is felkészülünk. Bármennyire jól játsszuk szerepünket, gesztusaink elárulhatnak minket. Ha tudjuk mit várnak tőlünk, eljátszhatjuk nekik. Mivel ők is így akarják, nem fogják észrevenni színjátékot.

    Gyakori az összhang hiánya a szavak, a gesztusok, és az érzelmek között Kommunikációnk kettős üzenetet hordoz. Ilyen az a férj, aki boldogan vigyorog akkor, amikor azon sajnálkozik, hogy elhagyta felesége.

    Az időzítés hiányosságai felfedéséhez észre kell vennünk a kezdeti reakció jeleit. A kezdeti reakció kevesebb, mint egy másodpercig tart, pontosan addig, amíg megjelenítője észre nem veszi magán, és azonnal rejteni, maszkolni fogja. Ha ezt nem vesszük észre, elveszett a lehetősége annak, hogy meglássuk a hazugságot.

Az árulkodó testbeszéd

     A hazugságot hivatásszerűen felderítők között vita van arról, hogy mi alapján könnyebb hazudságot detektálni. A mikroexpressziókkal, vagy a testbeszéd segítségével. A köznapi érintkezésben ennek nincs jelentősége. Mindkettőre építenünk kell. Előre bocsátom, hogy a ma kapható testbeszédről szó könyvek alkalmatlanok erre, mert kimaradt belőlük a lényeg. Az érzelmi meghatározottság. A testbeszéd olvasása arra épül, hogy az evolúció létrehozta az elme test kapcsolatot. Az elme dolgozza fel a külvilág információit, és pozícionálja a testet az optimális cselekvésre. Minden mozdulat mögött érzelmek vannak

      A testbeszéd jelentősége a 60-as években tudatosult.  Azóta módszeres mérésekkel bizonyították, hogy a megértés 7%-ban a beszédre, 38%-ban a beszédhez kapcsolódó vokalizációra, és 55%-ban a testbeszédre épül. Nyilvánvaló, hogy az arányok a beszédszituációtól is függnek. Az egyetemi előadáson 50%-nál is nagyobb lehet a verbalitás aránya, egy szerelmi együttlétben alig van jelen. Míg az egyik helyen a professzor, a másikon test beszél.

    A testbeszéd több mint testünk pozíciója, és mozgása. Ezeken kívül magába foglalja: a távolságtatást, és azt a teret, amit másokkal szemben elfoglalunk; az arckifejezéseket; szemünk mozgását, fókuszálását, a szemkontaktust; az érintést, és a hozzá fűződő viszonyunkat; eszközeink használatát (toll, öltözet, kiegészítők, szemüveg, evőeszközök…); légzésünket, és kevésbé látható testi elváltozásainkat. (izzadás, szívdobogás, sóhajtás…)

 

    Helytelen, és nagyon helytelen a testbeszéd leegyszerűsítése a „mozgásos” akciókra. Egész testünk „beszél.” Az érzelmi szabályozás megjelenik beszédünkön intonációjában, légzésünkön, gesztusainkban, végtagjainkon, arcunkon, bőrünkön, izomtónusunkban, izzadásunkban, szívdobogásunkban. Az biztos, hogy egy-egy „gondolathoz, érzelemhez, szándékhoz” információcsokrok kapcsolhatók. Ezek összetettek, és feldolgozásuk folyamatos. A testbeszéd olvasásához valamennyire szükségünk van. A test bárminemű mozdulata viszonylag kevés információt hordoz. Nagy bajban lennénk, ha eltúloznánk egyik, másik értelmét, jelentését. Olyan lenne, mintha a könyvekből csak a nagybetűket ismernénk. A lényegnek a közelébe sem jutnánk. A testbeszéd olvasásának sincs királyi útja.  Tekintsünk rá az alábbi ábrára. Azonnal feltűnhet, hogy a testbeszéd jelei szinte egy időben jelen lehetnek a kommunikációban. Azok számára is értékelhető, akiknek a látásával valami gond van. Azt se feledjük, hogy kultúránkban nem illik belebámulni mások arcába, ezért a vokalitás, a test periférikus látása iránytű a figyelmünk fókuszálásához, és a megfelelő pillanat kiválasztásához, hogy mikor nézzünk fel a mikroexpressziók detektálásához

Hangok

nevetés, harákolás, csuklás,

testtartás, járás

csoszog, görnyedt

fejtartás

bólogatás, ingatás

megjelenés

öltözet, ápoltság, szagok, összkép harmóniája

 

 

Nonverbális-

és

meta

kommunikáció

Kézmozgás

integetés, legyezés

távolságtartás

területfoglalás

testkontaktus

kézfogás, érintés

szemmozgása

pislogás

beszéd folyamata

szünet, ritmus, kiemelés, hangsúly

arckifejezés

homlokráncolás, fintorgás, szájhúzogatás

 


Tudatosan a hazugság nyomában

      Mindenkivel előfordult már, hogy a TV-ben beszélgető műsort nézve szinte majd szétrobbant a méregtől, mert a riportalany hazudott, mint a vízfolyás, nem a kérdésre válaszolt, és mellébeszélt, eltért a tárgytól, és a riporter nem reagált rá. Voltak, és vannak ennek nagymesterei. Van, kinek minden kérdésről ugyanaz jut az eszébe. Az ilyen személyekről a politika után érdeklődők pártállásuktól függően hosszú névsorokat tudnának felsorolni. Van, akitől elfogadjuk a hazugságot, másoktól az igazságot sem. Ilyen ember a riporter is. Van, aki kérdéseivel hajlandó alájátszani a hazugság folyamatának, másoknál a kákán is csomót keresnek. Miért van az, hogy egyik esetben elcsúszunk a hazugság felett, más esetben az igazságot is megkérdőjelezzük. Biztos, hogy hitek, értékek, szükségletek, tapasztalatok, mintakövetés, és mély indulatok vannak a háttérben. A politikai hazugságokat pártok, médiák, vezetők, szóvivők támogatják. A másik féllel szemben. Ezeken a területeken hazugság nyomába eredni felesleges dolog.

     Ha magunk érdekeiről van szó, másként viselkedünk. Megyünk az igazság után. Igyekszünk felderíteni, ha valaki rejteget, titkol valamit. Nem fogunk leállni a kutakodással, ha minket hátrányosan érintő dologról van szó.

 

Öt nagy lehetőségünk van a hazugságfeltárására.

1.      A kérdésfeltevés

2.      Annak elemzése, hogy milyen hatást váltottunk ki a kérdésünkkel

3.      A kérdésre adott válasz értékelése.

4.      A válaszadást követő magatartás elemzése.

5.      A tisztázó kérdés.

 

    Mielőtt leszállna a homály, és eljönne feledés, egy okos kérdéssel újra visszatérhetünk a probléma egy másik vetületére mindaddig, amíg szaván nem fogjuk az illetőt. Aztán majd eldöntjük, hogy a hazugsága „ráolvasásra” kerül-e, vagy csak tudatosítjuk, hogy MÁR tudjuk az igazságot.

    Az első lehetőség, a kérdésfeltevés: valószínű, hogy a kapcsolat jellege fogja meghatározni, hogy kérdésfeltevésünk mennyire udvarias, érdeklődő, kíváncsiskodó, vagy kemény, rámenős, határozott. Már a kérdés megfogalmazásakor elindulnak a másik fél vegetatív reakciói, amint felismeri a veszélyt, és amit magatartásának változása is jelez. Lehet, hogy lemerevedik, megrázkódik, száját szorosra zárja, arca komorrá válik, gyomra összerándul, de esély van arra is, hogy hirtelen lenyugodjon, és intenzív figyelésre irányuljon a magatartás. Mindezek a változások nagyon jól láthatók. A jó kérdező tolakodás nélkül teszi fel a kérdést. Esetleg csak úgy (előre megfontoltan) véletlenül, és néz, figyel. A test bármilyen váratlan és nyugtalanságot mutató mozdulatára. Ekkor már észrevehető a ki sem mondott válasz tartalma.  Megjelenik a félelem nyoma. Az biztos, hogy ennek felismeréséhez már kis tapasztalatra is szükség van. Kevés ember képes észrevenni a kérdés alatti nonverbális jeleket. Képes rá, ha kérdésfeltevése előre megfontolt, jól időzített, és nem keresi a szavakat. A figyelemmel való takarékosság lehetőséget ad arra, hogy jobban megfigyeljük partnerünket. Az is biztos, hogy lesznek kulcsszavak, melyekre érzékenyebben reagál. Hogy mi is lenne az, azt a szituáció dönti el. Ha egy férj hűtlensége miatt szólítja így meg a feleségét, kulcsszó lehet a jó barát, az elhúzódó értekezlet, a napközben megváltoztatott (ugyan miért kenődött el) smink. A jégcsákányra is csak az reagál, aki azzal ölt. A kulcsszavak azt sugallják a másik fél, - esetünkben a feleség, - hogy: a férj megtudta az igazságot.

    Második lehetőség – annak értékelése, hogy miként történik a kérdés feldolgozása: a kérdést meg kell érteni, és közben ki kell gondolni, hogy mit válaszoljunk, ami hihető, és összhangban a szituációval. A hazugsággal terhelt fél számára ez összetett feladat. Tudja, hogy nem véletlen a kérdés, nem tudja, mit tud a másik, és azt is tudja, hogy mi a tétje annak, ha kiderül az igazság. Nagyon figyelmesnek kell lennie, mert rövid az idő. A jó hazudozók lehet, hogy visszakérdeznek, pontosítják a kérdést, elterelik a figyelmet. Mindez taktikai időnyerés. Ekkor már folyik a válasz kialakítása, de látható, hogy a másik hezitál, keresi a szavakat, erősen gondolkodik, közben lógatja fejét, megsimogatja száját, az állát, lábait összeérinti, de le is hajolhat, hogy megigazítsa zokniját, nadrágszárát, mereven néz előre, szemei körbe fordulnak, gyorsabban pislog. Megváltozik a magatartása, lelassul a mozgása. Láthatóan küzd kérdéssel, és érzékelhető, hogy gondja van válaszadással.

      Harmadik lehetőség – a válasz születésének értékelése: két szélsőséges reakcióra számíthatunk.  Felháborodik a gyanúsítás miatt, fenyegetőzésbe kezd, rágalmazni és ezzel kibújni a válasz alól. Ezzel azt is elárulja, hogy a kérdésünknek oka volt. A felemelt hangtól, nem szabad megretteni. A másik lehetőség, hogy magába roskad, összehúzza magát, elrejti az ujjait, lefelé fordítja a tenyerét, megnyúlik az arca, kezeit szeméhez érinti. Fejét vakarja. Ha így megszelídül, eltűnik a bizalmaskodás, vállai lefelé csúsznak, megváltozik a hangja, magasabb fekvésű lesz, és elveszíti a nyomatékát. Jó úton járunk a hazugság nyomában. 

    Negyedik lehetőség - a válasz értékelése: a kapott információkat el kell helyezni térben, és időben. A történések között fel kell fedezni a logikai réseket, értékelni kell a zavarodottságot, illetve észre kell venni az esetleges belső ellentmondásokat. Ez egy intellektuális faladat, de észlelni kell a pszichés elváltozásokat is. Miután a válaszadás megtörtént, akaratlan módon egy sor információt oszt meg velünk. lesz-e katartikus mélylégzés, hogy „ez most sikerült” Feszültsége, félelme elmúlik, megnyugszik. A legtöbb ember a válasz tartalmára figyel. Abban szeretné tetten érni. a válasz után az illető újraszabályozz aktuális selfjét. Felfújja az arcpofáit, hosszan nyújtja a levegővételt.  A kérdés okozta stressz oldódni kezd, ami tovább enyhül a válaszadással.

    Ötödik lehetőség – a tisztázó kérdés: ami az elhangzottak alapján fogalmazódik meg. Van, amit nem értettünk, amit tisztázni kell, amit el kell ismételni, tovább fejtegetni. Másként szólva belekavarni a hazugság logikájába, rendszerébe. Erre lehetőséget adhatnak korábbi történések, az azokkal való összhang, de előfordulhat Freudi kiszólás is, a beszéd stílusához kevésbé illeszkedő szó. És ettől kezdődően újra ez első lehetőségnél vagyunk.

    Van, amit nem szabad elfelejtenünk. Nem vagyunk riporterek, hogy más örömére keressük, ferdítsük az igazságot. Nem vagyunk sem rendőrök, sem ügyészek, sem bírók, hogy mindenáron eljussunk az igazságszolgáltatásig, esetleg a büntetésig. Emberek vagyunk, akiknek holnap is együttműködési kötelességük van másokkal, és nincs értelme kenyértörésig vinni a kutakodást.  Ha nagy tét, és halott a kapcsolat, az együttműködésnek nincs tovább jövője, akkor talán igen, de van, ahonnan már nem lesz visszatérés. Ami nekünk a leleplezés során sikerélmény lehet, az másiknak megszégyenülés, bűntudat. Alap szinten nincs szükség a bűnök ráolvasására. Biztosak lehetünk benne, hogy partnerünk is tudja, hogy lelepleződött. A büntetés akár el is maradhat. ne feledjük. Holnap mi is lebukhatunk valamivel.

Miért nem sikerül

     Előfordul, hogy csődöt mond a belső hazugságvizsgálónk. Számos tényező akadályozhatja a valóság feltárását. Ha ismerjük, hol bukhatunk el, akkor nyert ügyünk van. Ez is az önismeret része. Vegyük sorra ezeket.

Az önbecsapás

     Van, akit nem érdekel az igazság. Sőt! Azt akarja, hogy hazudjanak neki. Nem akar szembenézni az igazsággal, mert az problémát jelenthet számára. Van, ki joggal gondolja, hogy az igazság tudatában nagyobb kár éri. Szemet huny felette. Ilyen a szülők egy része, aki inkább lefekszik korán, hogy ne lássa, a gyereke milyen állapotban jön haza. Bár érzi rajta dohányszagot, nem kéri számon rajta hogy miért dohányzik. Bebólintja azt is, hogy a tanár pikkel a gyerekére. A felségek, és a férjek is szemet hunynak egymás kisebb stiklijei fölött, mert nem akarják veszélybe sodorni a kapcsolatukat. Más nem reagál arra, hogy a férje megcsalja. Hiába mondják neki, hogy félrelép valakivel. Elfogadja úgy, ahogy ismeri. Nem akar az igazság nyomába szegődni. Ha nem akarjuk tudni az igazságot, hazudunk magunknak. Becsapjuk magunkat, és ehhez megtaláljuk az okokat is. Könnyen megy. Az adott témában magunkat ismerjük a legjobban.

    Hiszünk a szerencsénkben is. Bár tudjuk, hogy milyen alacsony az esélye annak, hogy nyerjünk a lottón, mégis áldozunk rá. Évtizedeken keresztül. Saját álmainkkal csapjuk be magunkat. Elhisszük a reklámoknak, hogy a csodakrém eltünteti a ráncainkat, lefogyunk a csodabogyóktól, és az a bizonyos parfüm segíti az ismerkedést. Benyeljük az érthetetlen szakkifejezéseket, mondatokat, és elhisszük, hogy képesek vagyunk személyiségünk megváltoztatására. Elhisszük mindazt, amit bulvár újságok írnak, mert jó csámcsogni mások magánéletén.

    Csak kivételes emberek képesek látni, amit nem akarnak látni, hallani, amit nem akarnak hallani, és hinni azt, amit nem akarnak hinni. Az önbecsapás ugyanis konfliktusmentessé, és szebbé teszi az életünket. Erre időnként mindenkinek szüksége van. Meg is magyarázzuk magunknak, hogy az a fagylalt, sütemény, amit pluszban letolunk a torkunkon, kalóriamentes. Hogy ilyen nincs, nem is lehet, az más napra tartozik.

    Mindenkinek vannak rossz döntései.  Ha bevallanánk magunknak, hogy hibáztunk, az rontaná önértékelésünket, én képünket. Ezért aztán meggyőzzük magunkat, hogy mások rontották el. Még bűnbakot is kreálunk hozzá.

    A sor hosszan folytatható a sok kis kegyes hazugsággal, amivel mások akarna minket szebbé, jobbá varázsolni, hogy megnyerjenek maguknak szövetségesnek, szeretőnek, barátnak. Ha önvizsgálatot tatunk, akkor számtalan ilyet találunk, ha mégsem, akkor tökéletesre sikerült az önbecsapásunk. Minden hazugság sikeres lesz, ha jókor függesztjük fel a figyelmünket. Ha nem nézünk a tények mögé.

Személyiségünk összetevői

   Saját magunk vagyunk, a legnagyobb ellenségünk. Személyiségünknek vannak olyan összetevői, melyek az igazság ellen dolgoznak. Nem csak a hazugság felismerést akadályozzák, de élen járnak önmagunk becsapásban is. Emeljük ki az előítéleteinket. Ezek révén alakítjuk identitásunkat, és helyezzük el magunkat embertársaink között. Van, akivel szemben negatív érzéseket táplálunk, és róluk minden rosszat feltételezünk. Az előítélet mélységétől függően egy határon túl az igazságot sem fogadjuk el tőlük. A skála másik oldalán azok helyezkednek el, akiket szeretünk, akikhez hasonlítani szeretnénk. Tőlük a hazugságot is igazságként észlelünk.

   Nagyon érdekes tudati konstrukció a hit. Ezzel töltjük ki azt igazságok közötti hézagokat. Van, amit nem ismerünk, nem tudunk, mégis elfogadjuk, vagy elutasítjuk. Hitünk szerint. A hit alapulhat igazságon, de hazugságon is. Szorosa kötődhet előítéleteinkhez. Vannak emberek, akik nagyon fölöttünk állnak. Tőlük még kérdeznünk sem lehet. A hit megakadályozza az igazság felismerését, ha ilyen nagyon preferált személy nyilatkoztatja ki. 

    Az attitűdjeink értelmi, és érzelmi konstrukciók. Ilyeneket szinte mindennel kapcsolatban kialakítunk. Képesek vagyunk megmagyarázni dolgokat, eseményeket, és érzelmi összetevőik erősen befolyásolják magatartásukat. Egyáltalán nem biztos, hogy attitűdjeink racionálisak, és értelmi elemei valósak. Lehetnek hamisak is. Ezek így segítik a világban történő eligazodásunkat. Egy negatív attitűd bármit képes mássá átalakítani. Egyik oldalon elfogadni, a másikon elítélni.

    A politikai attitűdökkel nap, mint nap minden társadalmi szerepet vállaló ember találkozik. Érthetetlennek tűnik számukra, hogy a másik párt tagjai miért olyanok, amilyenek.

    Véleményünk is van világról. Lehet igaz, lehet hamis. Egy biztos, hogy jól megfontoltuk minden részét. Ezzel szemben nincs sem igazság, sem hazugság. Ez a MI véleményünk

     Ne feledjük. Mára a félrevezetés komoly tudománnyá vált. Mondják úgy is, hogy ez a PR, és a marketing lényege. Ugyanis mindkettőhöz előítéleteink, attitűdjeink, hitünk, véleményünk alapján közelednek a „véleményformálók”

Az érzelmi vakság

      Az erős érzelmek elhomályosítják a szemünket. Sajnos nem csak a könnyeink akadályozzák, hogy észlelésünk valóságos legyen. Az intenzív érzelmek képesek eltorzítani az észlelést. Azt tudjuk, hogy a „harag rossz tanácsadó,” Ha erősen átélünk valamit, akkor az átélés tárgyában, vagy ahhoz kapcsolódva hiszékenyebbekké válunk. Különösen igaz ez, ha nagy szeretet, harag, félelem, szomorúság vagy megvetés árasztja el a lelkünket. Az erős érzelmi állapot intenzíven befolyásolja véleményünket, képünket a világról, és rontja a logikus gondolkodás, az egyéni racionalitásérvényesülésnek az esélyeit.  Így az igazság keresésében, és a hazugság leleplezésében is romlanak az esélyeink. Aki ismeri ennek a mechanizmusát, az érzelmeket gerjeszt partnerében.

¾    Bűntudatot: hogy mondhatsz ilyet, megsértesz, ha nem hiszel nekem. Nagyon megváltoztál az elmúlt időszakban. nem jó ez nekünk.

¾    Félelmet: csináld nyugodtan. De az biztos, hogy veszíteni fogsz. Nem hiszem, hogy főnököd jó néven veszi. Remélem, tudod mire vállalkoztál?

¾    Kíváncsiságot: Tudod, hogy egyszer élsz. Kár lennek kihagyni ezt a lehetőséget. Nézd meg jól. Próbáld ki. Biztosan van benne valami, ha már felkeltette az érdeklődésed.

¾    Önelégültséget: ez nagyszerű volt. Lenyomtál mindenkit. Leesett az álluk. Senki más nem képes ilyenre. Te vagy legjobb.

Összefoglalás helyett

  A hazugságok detektáláshoz ennél természetesen többre van szükség. Nem baj, ha ismerjük a gondolatolvasás működési rendszerét, az érzelmek és döntéshozatal kapcsolatát, az érzelmek funkcióit, folyamatát, és megjelenésüket az arcon, és testbeszédben. Csak ezt követően lehet a kommunikációs jelek közötti inkongruenciát, a hazugságjeleket észlelni. A „Tudomány és Technika Házában” hamarosan előadássorozat indul ezekben a témákban.

Irodalomjegyzék

1.      Adam Arico and Don Fallis: On the Concept of Lying. University of Arizona 2013

2.      Colombo1, Rodella1, Riva1,2, Antonietti1  The Effects of Lies on Economic Decision Making. An Eye-Tracking Study

3.      Csepeli György: Szociálpszichológia. Osiris Kiadó Budapest

  1. David J. Lieberman Ph.D: How To Get The Truth Out of Anyone. St. Martin’s Press, David J. Lieberman Ph.D: Never be lied to again,. St. Martin’s Press
  2. Dr. Gabriell - Nilli Roam: When Negotiating, Look for Nonverbal cues .http://www.angelfire.com/co/bodylanguage/
  3. Dylan Evans: Az érzelmek. Magyar Világ Kiadó. 2004 pp 15-146

7.      E.R. Smith; Diane M. Mackie: Szociálpszichológia. Osiris 2001

  1. Forgács József: A társas érintkezés pszichológiája. Kairosz.

9.      Goefrey Beattie: Visible thought. Routledge, 2003

10.  Joe Navarro M.A: Opportunities to Detect Deception in a Forensic Setting. Spaycatcher 2010 11 03

  1. Magyar László András: hazugságtipológiák.  Holmi 2004/4
  2. Martin Soorjoo The black book of lie detection http://creativecommons.org/licenses/by/3.0/us
  3. Malcolm Gladwell: The Naked Face. The New Yorker 2002 08 05

14.    Paul Ekman Wallace Friesen: Unmasking the face. Malor books Cambridge 2003

15.     Paul Ekman: Movement with precise meaning. Journal of communication. Summer 1976

16.     Paul Ekman Wallace Friesen: Hand movements. The journal of communication. Dec 1972

17.     Paul Ekman: Emotions Revealed. Times books 2003

18.     Peter Bull: State of art: nonverbal communication. The Psychologist 2001 december

19.     Rachel Adelson: Detecting deception. American Psychological Association  2004 vol35 No7

20.  Robert C. Solomon: Is it ever right to lie. The philosophy of deception. A Short history of Philosophy Oxford University Press 1969

21.  The definition of lying and deception. Stanford Encyclopedia of Philosophy 2008

 

 

 

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

A kép a Creative Commons Licenc alapján használható fel. Chill Mimi  © 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode