gyógyszer az emberi hang

A legolcsóbb gyógyszer. Az altatódal

 

Mint olyan sok más gyereket engem is a nagymamám nevelt. A szülők dolgoztak, és bár volt a faluban óvoda, mindig hazaszöktem. Egy idő múlva a szüleim már nem is kísérletetek vele, hogy odaszoktassanak. A nagymama volt, akihez ragaszkodtam. Amikor meghalt, és eltemették, érdemeiként a pap nem is tudott mást emlegetni, mint azt a nagy szeretetet, amivel gyermekeire, és unokáira fordított. Én voltam a kedvence.  Éreztem is. Tudtam is, és ma is hálás szívvel gondolok rá. Egyszerű asszony volt, mégis volt valami varázs. Amikor kicsi voltam, az ölébe vett, beszéde megnyugtatott, és ha fájt valamim, énekelt hozzám. Így hát nem lepődtem meg, amikor azt olvastam, hogy az altatódal csillapítja a beteg gyerekek fájdalmát - derült ki egy londoni kórházban végzett kutatásból. Magamról is tudom.

Az altatódal nemcsak álomba ringatja a kicsiket, ennél többre is képes: enyhíti a gyermekek szenvedését - írta a The Daily Telegraph a londoni Great Ormond Street Gyermekkórházban végzett kutatást ismertetve, amelynek során közismert angol altatókat énekeltek háromévesnél fiatalabb gyerekeknek, közben mérték a pulzusukat és a fájdalomérzetük változását. A beteg kicsik közt szívátültetésre várók is voltak. Ezt követően n a leleteiket összehasonlították két másik csoportéval: az egyikben meséltek a gyerekeknek, a másikban magukra hagyták őket. Az összevetésből az derült ki, hogy csak abban a csoportban csökkent a kis betegek pulzusszáma és fájdalomérzete, ahol énekeltek is nekik.

David Hargreaves, a tanulmány egyik szerzője, a Roehamptoni Egyetem kutatója elmondta: az eredmények túlmutatnak azon, amire sok szülő magától ráérzett: a gyermekdalok dúdolása megnyugtatja gyermekeiket. A kutatás kimutatta, a zene hatással van a gyermekek szervezetének működésére is. Hangsúlyozta, hogy noha a kutatás még korai szakaszában van, gyakorlati haszna nyilvánvaló. "A zeneterapeuták sokkal olcsóbbak, mint a fájdalomcsillapító gyógyszerek" - magyarázta Hargreaves.

Tim Griffiths, a Wellcome Trust neurológus szaktanácsadója kommentálta a kutatást. Elmondta, létezik az agynak egy ősi része, mely a zenére adott érzelmi reakciókért felelős. Úgy vélte, ezt a régiót a zene erősebben stimulálja, mint a felolvasás. Ennek következtében csillapodik az izgalmi állapot, ez pedig hatással van a fájdalomra adott válasz intenzitására is.

A MA gyerekeinek sokszor raknak be egy kazettát, vagy DVD-t hogy este megnyugtassák, és elaltassák őket. Ha az unokáim itt vannak, nálunk két menetes dolog. A nejem mesét olvas nekik, én pedig énekelek valamit. Bár tudom, hogy nem, de mégis nekem van a „legszebb hangom a világon” Mondják az unokáim.

TE IS MESÉLSZ, ÉS ÉNEKELSZ A GYEREKEIDNEK?

 

 

Elérhetőség

gondolatolvasás
5085 Rákóczifalva Rózsa út 5/a

20 3398345

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode